5.fejezet: Sorodith
Miután Alisha elment otthonról, Zalmira és Goltar még több figyelmet fordított Sorodithra. A gvayato halála intő jel volt számukra. Nem akarták, hogy még több állat haljon meg ilyen módon, ezért nem engedték ki a fiukat egyedül a házból. Sorodith viszont nem értette szülei és testvére viselkedését. Nem értette, hogy miért baj az, hogy végzett a madárral, ha egyszer az fájdalmat okozott neki és hogy miért ment el Alisha. De nem kérdezett erről semmit. Csak magában tűnődött a dolgon.
Sajnálta, hogy Alisha nem tért vissza, hisz nagyon szerette a nővérét. Meg is kérdezte néha az anyját, hogy elmehetnek-e hozzá, hogy láthatják-e őt. Zalmira erre mindig azt felelte, hogy nem tehetik ezt, mert a Kvistors oktatja és túlságosan fárasztó ez a lány számára ahhoz, hogy még ők is zaklassák. Hazudott a fiúnak, mert nem akarta elárulni neki, hogy igazából a nővére látni sem akarja őt. Sorodith még így is elég szomorú volt, hogy nem láthatja Alishát. Olykor el is pityeredett emiatt. A családból csupán Goltar volt az, aki néha titkon meglátogatta a lányt, bár ő sem töltött sok időt vele. Ilyenkor mesélt neki arról, hogy Sorodith hogy fejlődik és mennyire hiányolja nővérét, Alisha pedig megmutatta, hogy mit tanult. Nem hatotta meg az öccse, mert a látomásából tudta, hogy eredendően gonosz. Elvégre a neve is azért lett az, ami. Hiába bizonygatta az apja, hogy azóta a bizonyos incidens óta semmi rosszat nem tett a fiú, Alisha akkor sem akart hazamenni.
Ahogy telt-múlt az idő, Sorodith felnőtt és egyre kevésbé emlékezett Alishára. Emlékei elmosódtak, már arra sem emlékezett, hogy hogyan is néz ki a nővére, csupán ott volt neki a tudat, hogy van egy nővére, akit a Kvistors tanít, mert tehetséges és ő is egy lesz közülük egy napon. Ám azóta, hogy elment, nem látta viszont a lányt, s lassan hiánya is megszűnt a fiúban.
Mikor szülei aludtak, gyakran kiosont és sétált egyet az erdőben, igyekezve elkerülni azokat a területeket, ahol gvayatok fészkeltek. Nem szerette ezeket a madarakat, mert fájdalmat okoztak neki. Helyette szerette a csöndet, mely körülölelte őt egy-egy ilyen séta során. Az állatok ritkán közeledtek felé. Féltek tőle, ő pedig nem nyitott az irányukba. Nem akarta, hogy az történjen, mint azzal a kis madárral, amit Alisha adott neki, meg aztán szeretett is egyedül lenni. Olykor-olykor furulyáját is elővette és megszólaltatta. Ezt a furulyát nagyra is becsülte, elvégre az apjától kapta. A hangszer nem adott ki fals hangokat, de mégis olyan dallam áradt belőle, melynek hatására az állatok még jobban eltávolodtak a fiútól.
Szerette ezt a magányt. Ilyenkor nem kellett senkinek sem megfelelnie, nem kellett semmit sem mondania. Volt, hogy leült egy fa tövébe, és csak hallgatta a csendet. Semmire sem gondolt, csupán üldögélt ott, akár órák hosszat is. Ez volt az egyetlen olyan dolog, ami igazán jólesett neki.
Szerette a szüleit, de túlzott elővigyázatosságuk kissé feszültté tette őt. Másokkal pedig nem igazán találkozott, emiatt zárkózott lett. De épp ez a magányos életmód tette őt boldoggá. Legalábbis egy ideig.
Szülei megtanították mindenre, amit tudnia kellett. Mikor arról tanult, hogy a világ milyen területekre van felosztva, elgondolkozott azon, hogy miért is kell külön terület a törpöknek, a tündéreknek, a koboldoknak és az embereknek. Hisz az elfeknek nincs külön saját területük, mégis nagyon jól érzik így magukat. Nem kell amiatt aggódniuk, hogy a koboldok, vagy bármilyen már faj az ő területüket szemeli ki magának, mert nincs is. Békésen élhetnek ott, ahol akarnak. Nincs királyuk sem, így nem parancsolgat nekik senki. A Kvistors is csak tanácsokat szokott adni.
- Mi lenne, ha mindenki ott élhetne, ahol akar? - töprengett magában egy naplementekor, mikor épp megint az erdőben sétált. - Nem kellene senkinek sem harcolni azért, hogy megvédje a területét, vagy épp elfoglalja a másikét. Milyen jó is lenne!
Ahogy ezen gondolkozott, elképzelte, hogy mi lenne, ha ő maga hozná el ezt a békét a világnak. Aztán el is határozta, hogy véghez viszi a dolgot, eltörli a területhatárokat, bármi áron.
- Igaz, hogy lesz, aki meghal, mert ellen akar ennek állni, de a cél szentesíti az eszközt - mondta mosolyogva. Már csak azt kellett kigondolnia, hogy hol kezdjen és mikor lásson neki ennek a hatalmas tettnek. Végül úgy döntött, hogy a tündérekkel kezdi. Ők voltak a leggyengébbek, így velük volt a legegyszerűbb elrendezni a dolgot. Az időpont pedig...Sorodith úgy döntött, hogy a következő teliholdkor indul útnak. Akkor kezdi el megvalósítani a tervét.