4. fejezet: A szökés
1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet 4. fejezet 5. fejezet 6. fejezet
Mindeközben a Helánia tündérbirodalom belsejében egy Szerafina nevű tündér éppen barátaival játszadozott, amikor is a király egyik katonája zavarta meg őket:
-Szerafina kisasszony! - hallatszott a katona hangja.
-Az édesapja, Porious király hívatja! Kérem jöjjön velem! - mondta.
Szerafina mosolygós arca, ekkor már nem volt vidám - mint másodpercekkel ezelőtt-, inkább szomorúnak tűnt.
-Mi?! A király?! Az apád?? Mi?? - lehetett hallani a többi tündérlány hangját.
-Sajnálom - sóhajtott a hercegnő, majd követte a katonát. Tudhatta volna, hogy ez lesz a vége...De mégis mit tehetett volna? A királylánnyal ugyanis nem barátkozhatnak az alattvalók. Épp ezért nem árulta el sosem, hogy ő a király lánya. És hogy miért nem vették észre, hogy ő a hercegnő? Hát azért, mert Szerafinának hosszú szőke haja és kék szeme volt. Miért fontos ez? Mert ezek a külsőségek az alattvalókra jellemzőek. A királyi családban- Szerafinán kívül- mindenkinek kék haja és zöld szeme volt.
Szóval a hercegnő követte a katonát, egészen a palota egyik zárt ajtajáig. Ekkor a lány kísérője megállt, s Szerafina egyedül lépett be a trónterembe.
-Hívattál, apám? - pukedlizett a királylány.
- Igen, Szerafina, gyere közelebb! - intett a király.
A hercegnő eleget tett apja kérésének és közelebb lépett.
-Már megint a pórnéppel voltál, leányom? - vonta kérdőre lányát Porious.
-De apám…
-Mindegy is ez most. Valami fontosról akarok veled beszélni - A király eme kijelentésére a lányban valami félelem szerű érzés jelent meg. - Mint bizonyára te is tudod, országunk válságos időszakban van. Félő, hogy a birodalom összeomlik és ha ez még nem lenne elég, nekem sincs már…
-Apám, ne mondj ilyet!
-Sok hátra. Anyáddal úgy véljük, az lesz a legjobb, ha elvesz téged a szomszédos ország, Brodas hercege, Borodath. Bratul királlyal már megbeszéltük. Szerafina, a kezedben van a sorsunk. Csak úgy mentheted meg az országot, ha hozzámész Borodath-hoz.
A lány meg sem bírt szólalni az őt érő sokktól.
-Elmehetsz…Gondolkodj, nyugodtan - küldte el a király.
Szerafina viszonylag nyugodtnak tűnő arccal sétált fel szomájába. Ott azonban kitörtek belőle érzelmei. Nem értette, hogy mégis hogyan gondolja ezt apja, hogy hozzámegy Borodath-hoz, vagy hogyishívják herceghez. Még csak nem is ismeri. És mégis mi az, hogy neki kell megmentenie Helaniát? Mi az, hogy gondolkozzon rajta? Hiszen apja is nagyon jól tudja, hogy nem mondhat nemet a királynak. Mégis miért kellett neki a királyi családba születnie? Szerafina ekkor már sírt, nem tudta többé visszatartani könnyeit, melyek csak úgy jöttek maguktól. Teljesen ki volt borulva, nem bírta tovább. Ő erre nem képes. Mindenki úgy kezelte őt, mint a jövőbeli megmentőt. Soha senkivel sem barátkozhatott, s most még ez a házasság is! Elege volt már mindenből.
Ahogy így feküdt az ágyán sírva, egyszer csak eszébe jutott egy lehetséges megoldás gondjaira. Megszökik! Igen ezt kell tennie! Elmegy messzire a birodalomtól és a gondoktól. Egy helyre, ahol boldog lehet. Felkelt tehát, megtörölte szemeit, s azon gondolkozott, hogyan szökjön meg. Negyedórás elmélkedés után fogta a szobájában található lepedőket és függönyöket és összekötötte őket. Mikor elkészült vele, a ”kötél” egyik végét az ágya lábához kötötte, a másikat pedig leeresztette az ablakon, majd lassan ő maga is leereszkedett rajta. Mikor leért, gyorsan haladt előre. Hirtelen egy kezet érzett vállán, ami megállította.
-Hé! Várj csak! - szólt az őr, s Szerafina megfordult.
-Engedjen el, jó uram, nem akarok én semmi rosszat - mondta a lány kissé lehajtott fejjel, úgy, mintha szolga lenne. Remélte, nem ismerik fel, hiszen úgy vélte, csak ruhája lenne árulkodó, de mióta kint volt, nem cserélt ruhát. Hiszen, mikor a városba megy, ő is olyan ruhát visel, mint a többiek, annyi különbséggel, hogy nyakában az apjától kapott nyaklánc lógott szinte mindig. Ám most erre is figyelt, s mielőtt leereszkedett, ruhája zsebébe dugta az ékszert.
-Jól van, elmehetsz! - szólt végül az őr. Szerafina gyorsan távozott, s közben megejtett egy halk sóhajt is. Örült neki, hogy sikeresen kijutott a palotából.
A hercegnő egész nap gyalogolt és lassan átlépte Helánia, s ezzel együtt a tündérek birodalmának határát. Szerafina egy pillanatra megállt. Még sosem járt a tündérbirodalmon túl. Most pedig itt állt az ismeretlenben. Mégis, félelem nem volt benne, sőt, inkább kíváncsiság töltötte el. A királylány tovább indult, s hamarosan egy erdőben találta magát. Ahogy haladt egyre beljebb a fák sűrűjében, egyszer csak egy alakot vélt látni a távolban. Először azt hitte, hogy csak képzelődik, viszont, ahogy közeledett, egyre biztosabb lett benne, hogy tényleg van ott valaki. Átfutott az agyán, hogy mi van, ha az idegen egy katona. Eme gondolatot azonban gyorsan kiűzte agyából, valami olyan indokkal, hogy ilyen gyorsan még nem vehették észre eltűnését.